A hírügynökség egy dokumentumra és több forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a PDVSA az ellene hozott újabb amerikai szankciókkal indokolta a számlavezetés áthelyezését az orosz bankba az eddigi amerikai és európai pénzintézetektől.
A Reuters által megszerzett dokumentum szerint a PDVSA arra utasította vegyesvállalatait, hogy a kőolaj eladásából származó összes bevételt az orosz banknál nyitott új számlákra utalják át - idézi az MTI.
A Gazprombank vasárnap ismertetett közleménye szerint a PDVSA cégnek, mint a világ egyik vezető olajvállalatának az orosz pénzintézetnél is vannak számlái, ezeket azonban évekkel ezelőtt nyitotta.
A Gazprombank egyben hangsúlyozta, hogy a venezuelai cég nála nem nyitott új számlákat és tudomása szerint nem is tervez. A Reuters értesülése szerint a venezuelai állami cég felszólította külföldi partnereit arra, hogy mielőbb adjanak választ, fenn akarják-e tartani részvételüket a vegyesvállalatokban.
A PDVSA cégnek a norvég Equinor (korábbi Statoil), az amerikai Chevron és a francia Total cégekkel van vegyesvállalata.
Az amerikai kormány január 28-án léptetett életbe szankciókat a PDVSA olajvállalattal szemben, de bizonyos tranzakciókat azonban átmenetileg továbbra is engedélyez Washington.
A PDVSA cégé az amerikai Citgo Petroleum, amelynek egyebek között három olajfeldolgozója és benzinkút-hálózata van az Egyesült Államokban. A Citgóé az amerikai olajfeldolgozói kapacitás csaknem 5 százaléka.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép