A Zöldek legfőbb vetélytársa a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, amelynek jelöltjét, Armin Laschetet a németek 43 százaléka tartja alkalmasnak a kancellári tisztségre. Ez 6 százalékpontos emelkedés a májusi 37 százalékhoz képest.
A harmadik jelölt, a szociáldemokrata (SPD) Olaf Scholz - aki pártja alacsony támogatottsága miatt a legkisebb valószínűséggel szerzi meg a tisztséget - a választók 48 százaléka szerint alkalmas kancellárnak. Ez ugyancsak 6 százalékpontos erősödés az egy hónappal korábbi 42 százalékhoz viszonyítva.
Annalena Baerbock 2013 óta a Bundestag tagja, 2018 óta a Zöldek társelnöke és a párt első kancellárjelöltje. A szövetségi politika első vonalában eltöltött három évben a maximalista, mindig felkészült, talpraesett és a gyereknevelést a munkával példásan összeegyeztető politikus képe alakult ki róla.
Ezen a képen több repedés keletkezett, amióta áprilisban pártja megtette kancellárjelöltnek, és a sajtó elkezdte fokozott figyelemmel követni tevékenységét és vizsgálni pályafutása korábbi szakaszait. Botlásainak sorába tartozik például, hogy kiderült, 2018 óta rendre elfelejtette bejelenteni a Bundestag igazgatóságánál a képviselői fizetése mellett szerzett jövedelmét, amelyre a társelnöki tisztséghez kapcsolódó pótlékok révén tett szert.
Az utóbbi napokban leginkább a hivatalos életrajzában kimutatott pontatlanságok miatt bírálták. A német sajtóban bemutatott véletlen vagy szándékos tévedések miatt a dokumentum több részét módosítani kellett, például jelezték, hogy nem az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságában (UNHCR) visel tagságot, hanem az UNO-Flüchtlingshilfe nevű egyesületben, amely az UNHCR-nek szervez pénzgyűjtő akciókat Németországban.
Annalena Baerbock tekintélyének gyengülésével együtt a Zöldek támogatottsága is visszaesett. A párt tavasszal hetekig valamennyi kutatóintézet felméréseiben vezetett, május végén, június eleje óta viszont már minden közvélemény-kutatásban ismét a CDU/CSU mögött áll. Ezt mutatta ki a Választási Kutatócsoport (Forschungsgruppe Wahlen) nevű mannheimi intézet is, amely 1977 óta készíti a Politbarometer-felméréseket a ZDF megbízásából.
Új adatai szerint a CDU/CSU a szavazatok 28 százalékára számíthatna, ha a következő vasárnap lenne a Bundestag-választás. A jobbközép pártszövetség 4 százalékponttal erősödött május második fele - a pártok támogatottságát mérő legutóbbi adatfelvétel - óta. A Zöldek 22 százalékon állnak, az előző mérés óta 3 százalékponttal gyengültek.
A Bundestag többi pártjánál nincs számottevő mozgás. A CDU/CSU-val kormányzó SPD egy százalékponttal erősödve a választók 15 százalékának támogatására számíthat. Az ellenzéki oldalon a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) 11 százalékon, az SPD-től balra álló Baloldal (Die Linke) 7 százalékon, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) 10 százalékon stagnál.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá

Édesszájúak, figyelem: ezen a napon féláron fagyizhat az ország

Befektetne a Toyota: 42 milliárd dolláros kivásárlást fontolgat

Hihetetlen értékeket rejthet egy ószeres, így akadtak a Picasso műre

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Így kerülhetjük el a klímakatasztrófát nyáron

Ugyanaz az uniós rém fenyegeti a magyar bankokat és a kkv-kat

Ezekre a hibrid autókra esküsznek a magyarok
