A gazdag országok kapják a készlet javát - sérelmezte a WHO főigazgatója az MTI szerint, amit 24.hu idézett.
Sürgette ezeket az államokat és a gyógyszergyártócégeket, hogy hagyjanak fel a COVAX nemzetközi kezdeményezés rovására kötött kétoldalú megállapodásokkal. A WHO által létrehozott COVAX program kezdettől fogva szorgalmazza a védőoltás méltányos elosztását, és fellép annak érdekében, hogy a kis és közepes jövedelmű országok egyenlően részesüljenek a koronavírus elleni vakcinákból.
A WHO a héten közölte, hogy a COVAX kezdeményezéshez a 2021-re igényelt hétmilliárd dollárból hatmilliárd már összegyűlt. A pénzből segítenek az oltóanyag beszerzésében 92 fejlődő országot, amelyek saját erőből korlátozottan, illetve egyáltalán nem lennének képesek erre.
Eddig az olyan tehetős országok, mint az Egyesült Államok, az EU-tagállamok, Svájc és Izrael áll az elsőként vakcinához jutó országok lajstromának élén.
Világszerte eddig csaknem 88 millióan fertőződtek meg koronavírussal, és mintegy 1,9 millió ember esett áldozatul a kórnak. Több országban ismét megugrott a fertőzöttek száma az utóbbi hetekben. Ismételten sürgetett mindenkit a járványügyi korlátozások, illetve a távolságtartási szabályok tiszteletben tartására a fertőzés feltartóztatása érdekében.
A vírus riasztó ütemben terjed egyes országokban. A baj az, hogy kezdett megszokássá válni a szabályok be nem tartása. Ez viszont a vírusnak lehetőséget enged a terjedésre - tette hozzá.
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében