Leon Panetta a képviselőház közbeszerzési bizottságának védelmi albizottsága, James Clapper pedig a szenátus fegyveres testületeket felügyelő bizottsága előtt beszélt az iszlám köztársaság feltételezett szándékairól.
A 16 amerikai hírszerző szolgálat működésének összehangolásáért felelős nemzeti hírszerzési igazgató elmondta: az atomfegyver kifejlesztéséről Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah dönt, és nem Mahmúd Ahmadinezsád elnök. Hamenei pedig "költség-haszon elemzés alapján" fogja meghozni a döntést, vagyis Irán "nem akar atombombához jutni bármi áron" - mondta James Clapper. Hozzátette, ez felértékeli a szankciók jelentőségét; reális az a várakozás, különösen a közelmúltban elfogadott újabb szankciók - az iráni központi bank külföldi forrásainak befagyasztása - fényében, hogy változni fog a teheráni politika.
Az amerikai hírszerzési igazgató úgy fogalmazott: műszakilag lehetséges, hogy Irán egy vagy két éven belül atomfegyverre tegyen szert, ha a teheráni vezetés meghozza ezt a döntést, "gyakorlatilag azonban ez nem valószínű".
Clapper és a katonai hírszerzés vezetője, Ronald Burgess altábornagy egyaránt úgy nyilatkozott, nem hiszik, hogy Izrael eldöntötte volna, hogy megtámadja Iránt. Az elmúlt időszakban többek között Ehud Barak izraeli védelmi miniszter és több tábornok is célozgatott arra, hogy Izrael támadást indíthat Irán ellen.
Burgess a hormuzi-szoros lezárására vonatkozó teheráni fenyegetőzésekre utalva azt mondta, a katonai hírszerzés szerint csekély a valószínűsége, hogy Irán maga kezdeményezzen vagy szándékosan provokáljon konfliktust.
James Clapper hírszerzési igazgató kitért arra is: megítélésük szerint a síita Irán egyfajta kényszerházasságban él a szunnita al-Kaidával; Teherán valószínűleg úgy gondolja, adott esetben fel tudja használni a terroristahálózatot arra, hogy Irán helyett járjon el.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás