Emlékeztetett rá, hogy a "politikai felhangok" nélkül megépített Északi Áramlat-2 gázvezeték már december óta készen áll a működésre, és szorgalmazta, hogy helyezzék üzembe Európa energiabiztonsága értelmében.
Megerősítette, hogy gazdasági célszerűség esetén Oroszország kész Ukrajnán keresztül is folytatni a gázszállítást 2024, vagyis a kétoldalú hosszú távú szerződés lejárta után is.
Jó jelnek nevezte Scholz továbbá az ukrán határ közelében állomásozó orosz csapatok egy részének visszavonásáról szóló bejelentést.
Scholz hangsúlyozta a háború elkerülésének fontosságát, valamint azt is, hogy a biztonsági problémára tárgyalások révén találják meg a megoldást, bármilyen nehéz is a feladat. Mint mondta, egy olyan nemzedékhez tartozik, amely nem tudta elképzelni, hogy háború legyen Európában. Putyin elmondta, hogy ugyanannak a generációnak a tagja, és Moszkva nem akar háborút.
A német kormányfő hangsúlyozta, hogy a tartós európai biztonságot nem Oroszország ellenében, hanem vele együtt kell kiépíteni - írja az MTI.
Ahogy arról korábban a Napi.hu is beszámolt, miután Emmanuel Macron francia elnök múlthét elején Vlagyimir Putyin orosz, majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt látogatta, azután Olaf Scholz német kancellár is személyesen beszél velük. Scholz hétfőn Kijevbe, majd kedden Moszkvába látogatott, hogy a november óta újraéleződő ukrán konfliktus lecsillapításáról tárgyaljon.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt