A romániai Bihar megyében üzembe állították azt az első folyami hulladékmentesítő szűrőrendszert, amely megakadályozza, hogy a különböző hulladékok a folyókon keresztül Magyarországra jussanak.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteki közleménye szerint Tánczos Barna romániai környezetvédelmi miniszter közlése szerint ez az első olyan szűrőrendszer a tervezett 12-ből, amely megakadályozza a szemét átjutását a folyóvizeken keresztül a szomszédos országokba. További 11 hasonló berendezés kiépítése és üzembe helyezése az előkészítés különböző fázisaiban van. Az idei év végéig újabb hét szűrőrendszer terve készül el, amelyek helyszínei már megvannak, és tavasszal elindulnak az építési munkálatok - mondta a miniszter a romániai Tulkán az átadás alkalmából.
A hulladékkollektorok önmagukban nem szüntetik meg a szennyezés forrását, a környezetvédelmi minisztérium a közeljövőben olyan országos szintű tudatosító kampányt indít, amelynek célja a környezetszennyezés mértékének visszaszorítása, a folyóvizek szennyezésének csökkentése. Tánczos július végén jelentette be, hogy folyami hulladékmentesítő szerkezeteket szerelnek fel Romániában 12 helyen a román-magyar határszakasz mentén, hogy a jövőben megelőzzék a magyarországi folyók szennyezését, miután az elmúlt években többször jelentős mennyiségű műanyag és egyéb természetű hulladék került Magyarországra a Romániából érkező folyókon.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket