A venezuelai jegybank adatai szerint az infláció tavaly 130 060 százalék volt, nagyobb a 2017. évi 862,6 százaléknál és a megelőző évi 274,4 százaléknál. A venezuelai kormány évek óta nem közöl inflációs adatokat. Mivel egy év 8760 percből áll, így elmondható, hogy percenként nagyjából 14,8 százalékot emelkedett az infláció.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a tavalyi infláció 1,4 millió százalék körüli volt, 2017-ben 2616 százalék, 2016-ban pedig 800 százalék. Az IMF az idei évre 10 millió százalék körüli inflációval számol.
Kapcsolódó
A venezuelai jegybank most közölt adatai szerint a tavalyi első kilenc hónapban 19,2 százalékkal zsugorodott a hazai össztermék (GDP) éves összevetésben. A jegybank 2015 óta először ismertetett GDP-adatot. A jegybank számításai szerint a GDP 22,5 százalékkal zsugorodott a tavalyi harmadik negyedévben éves szinten.
Az IMF a tavalyi évre 18 százalékos, az idei évre 25 százalékos gazdasági zsugorodást valószínűsített Venezuelában.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak