A román kormány hétfői ülésén elfogadta a HoReCa (vendéglátóipari) ágazatot támogató intézkedésekről szóló rendeletet - írta a Maszol. A kabinet közleménye szerint az elfogadott rendelet a gazdasági környezetet támogató intézkedéseket tartalmaz, amelyeket az érintett ágazatok képviselőivel folytatott párbeszéd eredményeként hoztak meg.
Az egyik legfontosabb előírás értelmében a rendelet hatályba lépésétől számítva még 180 napig nem kell ágazatspecifikus adót fizetniük a HoReCa-szektorban tevékenykedő vállalkozásoknak (szállodák, vendéglők, kávézók). Ugyanakkor a fizetendő különadó újraszámításának mechanizmusát is előírták, ezt a 180 napos időszakot levonják az adóév 365 napjából.
Kapcsolódó
A munkavállalók megtartásához a vendéglátásban is növelni kellene a béreket, miközben 1,9 millió romániai munkavállalót fizetnek jelenleg minimálbérrel - derül ki a Revisal munkanyilvántartóból. A bruttó minimálbér 10,9 százalékkal nőtt 2021-hez képest 2022-től, azonban a minimálbérrel fizetett dolgozók ezt alig érzik meg, mivel az infláció 8,2 százalék volt tavaly. A minimálbér jelenleg a méltó megélhetést biztosító fogyasztói kosár értékének csupán 50 százalékát fedezi.
Eközben az államadósság nő, bár a 80 százalékos magyar adattól még messze elmarad. A bukaresti pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az államadósság a bruttó hazai termék (GDP) 48,7 százalékát tette ki tavaly november végén, míg október végén a GDP 48,2 százalékának felelt meg. A kormány adóssága 541,823 milliárd lejt, az önkormányzatoké 16,062 milliárd lejt tett ki novemberben. A külföldi államadósság november végén elérte a GDP 24,8 százalékát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Egyre aggasztóbb a helyzet: a lazítások emberéletekbe kerülhetnek

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Apad a Trumpnak tapsolók száma, egyre több az elégedetlen szimpatizáns

Európai áramszünet: 500 repülő nem száll fel, de már éledezik Spanyolország és Portugália

Az Országgyűlés ma dönt a lex Magyar Péterről

Megvan az új kanadai miniszterelnök, aki válságmenedzserként átrajzolja a kapcsolatot az USA-val
