Szlovéniában a helyhatósági választások középpontjában általában a helyi ügyek dominálnak. Idén sokkal kisebb az érdeklődés az önkormányzati tisztségek iránt, mint 2018-ban volt.
A szlovén választók 212 járás élére választanak polgármestert, valamint listáról tanácstagokat. A polgármesteri tisztségekért 618 jelölt, míg a 3382 képviselői helyért 18 671 jelölt indul.
Amennyiben a polgármesterjelöltek egyike sem szerzi meg a választók több mint felének támogatását, az adott körzetben december 4-én második fordulót rendeznek a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt részvételével.
A magyar kisebbség öt, nemzetiségi szempontból vegyesen lakott járásban választhatja meg a nemzeti önkormányzati tanácsok tagjait. Ezek delegálnak majd a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsába (MMÖNKT) képviselőket, akik maguk közül választanak elnököt, azaz a muravidéki magyarok legfőbb politikai képviselőjét.
A nemzetiségi tanácsok tagjaira csak a nemzetiségi állampolgárok szavazhatnak.
A szlovén települések túlnyomó többsége vidéki - írja az MTI. A 212 önkormányzatból csak 11 minősül városnak, ebből a legkisebbnek 17 ezer lakosa van. Szlovéniában alacsony az urbanizációs ráta, az egyik legalacsonyabb Európában.
A választóhelyiségeket helyi idő szerint este hét órakor zárják. A polgármester-választások eredménye vasárnap késő estére várható, az új helyi képviselők neveit csak hétfőn hozzák nyilvánosságra.
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ennek a tavaszias időnek biztosan nem fogunk örülni
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Eltömődött pénzügyi csövek: így fullad bele Európa a saját megtakarításaiba