Az új adminisztratív teher akár 50 százalékos is lehet a mosógépekre, 30 százalékos a napelemekre. A napelemeknél a helyi gyártók várakozásinál így is alacsonyabb, a mosógépeknél viszont magasabb lett az elvonás - olvasható a portálon.
A lépéssel Trump "America first" elnevezésű kereskedelmi politikáját próbálják a valóságba is átültetni. Főleg Kína, Dél-Korea szenvedheti meg az új vámot.
Kapcsolódó
Ez a változtatás mindenesetre azzal összhangban van, ahogy Trump döntése szerint az országa kilép a TTP-egyezményből (Trans-Pacific Partnership) és újratárgyalják a NAFTA-t (North American Free Trade Agreement) is.
A mosógéppiacon például az amerikai Whirlpool olyan nagy dél-koreai gyártókkal maradt alul a versenyben elmúlt 4-5 évben, mint az LG vagy Samsung. Kína pedig a világ legnagyobb napelemgyártója. Mindkét országnál az erős állami támogatás miatt érzik tisztességtelennek a versenyt az amerikai gyártók, akik szerint így dömpingáron tudják szórni az USA-ban a termékeiket ezek a külföldi versenytársak.
A Whirlpoolnál emellett arra is panaszkodtak, hogy a koreaiak mindig olyan országokba telepítik a gyártást, ami nagyon olcsó, és épp a legkisebb az adminiszratív korlátozás feléjük. A kínai napelemgyártók szintén ki tudták játszani az amerikai szabályozást a bejelantés szerint, és például ők is Tajvanba vitték a gyártást esetenként.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit