Wim Duisenberg, a bank elnöke legutóbb annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az infláció a várakozásnak megfelelően valóban a 2 százalékos célkitűzéshez közelít, így készen állnak a kamatcsökkentésre. Az előzetes adatok szerint a 12 havi német infláció a szeptemberi 2,1-ről októberben 2 százalékra mérséklődött, az olaszországi pedig 2,6-ról 2,5 százalékra. Eugenio Domingo Solans, az ECB kormányzótanácsi tagja azonban megfelelőnek minősítette a jelenlegi kamatszintet, mert az nem fogja vissza a gazdasági növekedést. Hasonlóan nyilatkoztak más döntéshozók is. Ernst Welteke, a Bundesbank elnöke - aki szintén az ECB igazgatótanácsi tagja - kijelentette: az üzleti bizalom visszaesése a terrortámadások túlreagálása, és nem fenyeget recesszió az eurózóna legnagyobb gazdaságában. Jean-Claude Trichet, a francia jegybank kormányzója ugyancsak optimistán nyilatkozott. Szerinte a térség növekedési üteme idén csak alig marad el a két százaléktól, míg a kutatóintézetek és a Nemzetközi Valutaalap ennél jóval borúlátóbbak. Ezeket a nézeteket látszik igazolni, hogy a német és az olasz üzleti bizalom egyaránt többéves mélypontra zuhant szeptemberben, arra utalva, hogy rohamtempóban lassul a térség gazdasága.