Megkezdődött a Budapest–Belgrád vasútvonal lezárásával és átadásával kapcsolatos koordináció a kivitelezésben részt vevő vállalkozásokkal. Ennek keretében Csepreghy Nándor miniszterhelyettes egyeztetést tartott az érintett magyar és kínai kivitelezőkkel, valamint az ellenőrzést végző szervezetekkel – jelentette be Facebook oldalán az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Lázár János miniszter legutóbbi tájékoztatása szerint a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi, mintegy 160 kilométeres szakasza teljes egészében elkészült, jelenleg a tesztüzem zajlik.
Február 27-én megnyílik a vonal a teherforgalom előtt, a személyszállítás pedig várhatóan február vége és március 15. között indul el.
A személyvonatok akár 160 km/h, míg a tehervonatok 100–120 km/h sebességgel közlekedhetnek. Budapest és Kelebia között az utazási idő mindössze 90 percre csökken.
A járatok a Keleti pályaudvarról kétóránként indulnak majd Kelebia irányába, napi három pár magyar és három pár szerb vonattal.
A beruházás nemcsak egy kiemelt nemzetközi áruszállítási folyosót hoz létre, hanem jelentős előrelépést jelent a budapesti és a dél-alföldi elővárosi közlekedésben is, gyorsabban és kényelmesebben utazhatnak a Délegyháza, Kiskunhalas és Soltvadkert felőli ingázók is - hangsúlyozta a szaktárca.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszólalt az operatív törzs: ez vár ránk a következő napokban
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Leépítés jön a győri Audinál, ezzel indokolják a döntést
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
Tovább megy a gőzhenger Ukrajnában: Zelenszkij bizalmasai után Julija Timosenkóra csaptak le a nyomozók
Hatalmasat emelkedett az áram ára, nem hittek a szemüknek a „bezzegországban”
Eldőlt a home office jövője, csak kevesen beszélnek róla
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval
Kiskapu Brüsszel ellen? Magyar törvénnyel menekülnek a lengyel politikusok