Tim Kuniskis, a Ram (és korábban a Dodge) vezérigazgatója az amerikai autóipar egyik legkarakteresebb figurája, ő volt, aki visszahozta a kínálatba a legendás V8-as Hemi-blokkot, interjút adott a The Drive-nak amelyben már az első mondatával nagyot dobott: „a belső égésű motor és az autó nem azért váltotta le a lovaskocsit, mert kötelezővé tették, hanem mert jobb volt nála” – idézi a Totalcar

A Ram vezére szerint egyszer eljön majd az a pont, amikor az elektromos autók olyat tudnak nyújtani, amivel a benzines motorral szerelt járművek egyszerűen már nem tudnak versenyezni.

Ugyanakkor a vezérigazgató éles kritikával illette az autóipar jelenlegi átállási stratégiáját.

Szerinte a gyártók súlyos hibát követtek el azzal, hogy túl gyorsan és erőszakosan próbálták ráerőltetni a piacra a tisztán elektromos jövőt, miközben sem az infrastruktúra, sem a vásárlók nem álltak készen.

Tim Kuniskis
Tim Kuniskis
Kép: Getty Images North America / AFP, Meg Oliphant

Kuniskis szerint

az átállás csak akkor lesz sikeres, ha a villanyautó nem egy kötelező rossz, hanem egy olyan vágyott termék lesz, amely valóban minden szempontból felülmúlja a régit.

A Ram a tisztán elektromos modell bevezetése előtt még életben tartja a klasszikus V8-asokat és sorhatos dízeleket, annyira, hogy bemutatták a range extenderes változatot is, amely egy 3,6 literes benzinmotorral megtámogatott pick-up.