Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért az Iránban tüntetőknek, és további tiltakozásra buzdította őket a kormányzati hatalom ellen.
Truth Social közösségi oldalán megjelent bejegyzésében Donald Trump azt írta, hogy "a segítség úton van", valamint közölte, hogy addig minden találkozót törölnek iráni tisztségviselőkkel, amíg a "tüntetők esztelen öldöklése meg nem áll".
"Iráni hazafiak, folytassátok a tiltakozást - foglaljátok el az intézményeiteket!!!" - fogalmazott az elnök. Egyben arra kérte őket, hogy jegyezzék fel a "gyilkosok és erőszakoskodók" nevét, akik súlyos árat fizetnek majd.
Donald Trump korábban azt közölte, hogy azonnali hatállyal 25 százalékos vámot rendelt el minden olyan országra, amely kereskedelmi kapcsolatokat tart fenn Iránnal.
Eközben Farah Pahlavi egykori iráni császárné, az 1979-ben megbuktatott sah felesége is felszólította az Iszlám Köztársaság hadseregét, hogy "az iráni történelem e kritikus pillanatában" álljon a tüntetők oldalára.
"Fontoljátok meg, hogy egy kormány túlélése és a vívmányok megőrzése sosem igazolhatja honfitársaitok vérének kiontását" - írta az X-en.
"Csatlakozzatok fivéreitekhez és nővéreitekhez, mielőtt túl késő lesz, és ne kössétek sorsotokat a gyilkosokhoz" - hangoztatta a Párizsban élő, 87 éves Farah Pahlavi. "A holnap szabad Iránja a gyermekeiteké. Ne romboljátok le saját és családjaitok jövőjét azzal, hogy honfitársaitok halálát okozzátok" - fűzte hozzá.
Az iráni tüntetőkhöz intézve szavait Farah Pahlavi azt írta: "gyermekeim, ne adjátok fel a reményt". "Legyetek erősek és higgyetek abban, hogy hamarosan közösen ünnepelhetitek a szabadságot Iránban, és hogy a fény győzedelmeskedni fog a sötétség felett" - fogalmazott.
Hírügynökségek szerint kevéssé valószínű, hogy felhívása hatással lehet a biztonsági erőkre, ugyanis az államapparátusban továbbra is ellenszenv övezi az iráni monarchiát.
Farah Pahlavi az Egyesült Államokban élő Reza Pahlavi anyja. Az egykori trónörökös vezető szerepre aspirál az ellenzéken belül.
Az iráni újságok tömeges kormánypárti megmozdulásokról cikkeztek kedden, amelyeken való részvételre a teheráni vezetés az előző nap hívott fel. Az ultrakonzervatív Kajhán című lap "mélységesen megalázónak" nevezte ezeket az Egyesült Államok és Izrael számára. Teherán mindkét országot a tiltakozó akciók szításával vádolja.
Legolvasottabb
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Hatalmasat emelkedett az áram ára, nem hittek a szemüknek a „bezzegországban”
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
Eldőlt a home office jövője, csak kevesen beszélnek róla
Milliós a tét: erre kell borzasztóan figyelni a nyugdíj igénylésekor
Nagyot robbant a Lidl: holnaptól mindenki megindul a boltba
Lázár János elismerte: az áremelés a feketepiacot és a bűnszervezeteket erősíti, több millió magyar van célkeresztben
Megérkezett a legújabb mérés: így szavaznának a magyarok, ha most lennének a választások
Megszólaltak a sorkatonaságról: egy szükséges rossz, aminek sok előnye van