Az ügyvivő miniszterelnök az első, hivatalban lévő izraeli kormányfő, aki ellen vádat emelnek. A főügyész nem fogadta el a kormányfő jogi képviselőinek érvelését a pár héttel ezelőtti meghallgatáson, és eredeti szándékának megfelelően vádat emel három különböző ügyben Netanjahu ellen.
A vádak közül a legsúlyosabb az akár 10 év szabadságvesztéssel büntethető vesztegetés.
A politikus tagadja az ellene felhozott vádakat, és korábban kijelentette, hogy nem mond le, akkor sem, ha vádat emelnek ellene.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak