Emelkedett a kőolaj világpiaci ára hétfőn, már az ötödik egymást követő kereskedési napon, az észak-tengeri Brent ára hároméves csúcsra, hordónként csaknem 80 dollárra kúszott fel, mivel szűkül a kínálat, a kereslet pedig a vártnál erősebben élénkül a világ több részén a járványügyi előírások lazításával párhuzamosan - írja az MTI.
Hétfőn délután fél háromkor a decemberi határidős jegyzésekben az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 1,50 dolláros, 1,94 százalékos pluszban, 78,73 dolláron állt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, és eddigi napi csúcsán, 78,78 dollárba került. A közelebbi, novemberi határidős jegyzésekben azonban hordónként 79,60 dolláron is forgott a Brent, ami 2018 októbere óta nem látott szintet jelent.
Kapcsolódó
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta novemberi szállításra hordónként 75,53 dollárba került, 1,55 dollárral, 2,10 százalékkal nőtt az ár. A WTI eddigi napi maximumán 75,56 dollárba került, július (76,98 dollár/hordó) óta nem volt ilyen drága. Azt megelőzően pedig 2018 októberében került többe, 76,90 dollárba.
A Goldman Sachs amerikai bankház elemzői 10 dollárral, 80-ról 90 dollárra emelték a Brent nyersolaj év végére várható hordónkénti árát arra hivatkozva, hogy a kereslet a vártnál gyorsabban áll helyre a koronavírus delta mutációja miatt fellángolt járvány után, miközben az Ida hurrikán visszavetette az amerikai kitermelést, a kínálat szűküléséhez vezetve.
A kereslet fellendülése meglepte a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamait és szövetségeseiket, köztük Oroszországot magában foglaló, OPEC+ csoport. Ezek az országok nehezen tudják növelni a kitermelést a beruházások alacsony szintje vagy a karbantartási késedelmek miatt.
A Brent árát felfelé húzza, hogy minden energiahordozó drágul. A földgáz árának emelkedése táplálta azokat a találgatásokat, hogy növekedhet a kereslet az alternatív üzemanyagok iránt, beleértve az olajat is.
Legolvasottabb
Mától nyilvános: ők az OTP valódi tulajdonosai
Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés
Gulyás bejelentette, nem egyben jön a 13. havi és a 14. havi nyugdíj részlete
Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap
Házkutatás az újságírónál, titkos iratok az uzsonnásdobozban – ilyen csak a filmekben van
Eszméletlen bírságot szabott ki Balázsékra a Médiatanács
Mindenki jobban jár, ha ma éjfélig megtankol
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni