Az amerikai hatóságok szerint a hajó törvényellenesen szállított szénrakományokat, megsértve ezzel az Észak-Korea ellen érvényben lévő amerikai és nemzetközi szankciókat.
A 17 ezer tonnás, Bölcs Tisztesség néven bejegyzett teherhajó - az amerikai minisztérium szerint - nehézgépeket, munkagépeket is szokott szállítani Észak-Koreába. "Ez a szankciókat rendszeresen megsértő teherhajó most már nincs a forgalomban" - közölte újságírókkal John Demers, az igazságügyi minisztérium nemzetbiztonsági részlegének vezetője. "A minisztérium is mélyen elkötelezett abban, hogy a lehető legnagyobb nyomást gyakorolják Észak-Koreára az ellenséges magatartásának megváltoztatása végett"
Kapcsolódó
Az amerikai döntésre néhány órával azt követően került sor, hogy Phenjan egy héten belül másodszor hajtott végre rakétateszteket, feltehetően rövid hatótávolságú rakétákkal. A kísérletekről a dél-koreai hadsereg adott hírt. Az amerikai sajtó a dél-koreai vezérkari főnököt idézve azt közölte, hogy a két rakétát Kuszong térségében lőtték fel, keleti irányban, Japán felé. A két rakéta 420, illetve 270 kilométeres távot tett meg körülbelül 50 kilométeres magasságban, majd tengerbe zuhant.
Dave Eastburn hadnagy, a Pentagon szóvivője csupán annyit mondott: "ismerjük a jelentéseket és figyelemmel követjük a fejleményeket".
A hírre Donald Trump amerikai elnök azzal reagált: "senki sem boldog" a rakéták felbocsátásától. Azt azonban elmondta, hogy az amerikai-észak-koreai párbeszéd folytatódni fog. "Tudom, hogy tárgyalni akarnak, hiszen tárgyalásokról beszélnek. Ám nem gondolom, hogy készen is állnak a tárgyalásokra".
Csütörtökön egyébként az Egyesült Államok Genfben akkreditált ügyvivő ENSZ-nagykövete, Mark Cassayre az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának (UNHRC) ülésén Genfben arra szólította fel Észak-Koreát, hogy számolja fel a becslések szerint több tízezer politikai fogoly bebörtönzését szolgáló táborokat.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető