Észak-Korea kilőtt egy egyelőre nem meghatározott lövedéket csütörtökön - jelentették dél-koreai katonai források a CNBC tudósítása szerint. Ez a lövés kevesebb mint egy héttel követi a legutóbbi rakétatesztet, amit a dzsucse ideológiát követő rezsim feje, Kim Dzsonun is megtekintett. A jelentés szerint a lövedéket keleti irányban indították útjára az ország északi részén lévő Phenjan tartományból hajnal előtt. A jelenség 420 kilométert repült.
A múlt héten több rövid rakétát lőttek ki, amelyek közül legalább egy rövid hatótávolságú volt. Az ország keleti partjáról a tenger felé küldték ezeket, amelyek a vízbe csapódtak. Ezt is figyelembe véve a csütörtöki gyakorlat a harmadik volt Kim és Donald Trump amerikai elnök februári hanoi csúcstalálkozója óta, amely eredménytelenül zárult. A phenjani rezsim 2018 áprilisában azt kommunikálta, hogy kész leépíteni atomfegyver-arzenálját, ám ezt hiteltelenítik olyan nemrégiben készült műholdfelvételek, amelyek szerint gyors ütem állítanak helyre korábban elhagyott rakétatesztelő helyeket.
Kapcsolódó
Az észak-koreai külügyminisztérium egyelőre csak a május eleji rakétakísérletről számolt be, amely eszerint a normális, rendszeres katonai gyakorlatozás része volt és nem irányult semmilyen ellenfél ellen. A néhány nappal ezelőtti és a csütörtöki kilövések ennek ellenére borítékolhatóan növelni fogják a feszültséget az USA és a phenjani rezsim között. Washingtonban azt sem felejtik el, hogy Kim néhány nappal ezeket megelőzően találkozott Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val