Lubomir Jahnátek szlovák földművelésügyi miniszter az orosz élelmiszer-embargóval kapcsolatban nem attól tart, hogy a szlovákiai termelőket közvetlenül ez sújtaná, inkább az uniós agrártermékek dömpingje miatt aggódik - írta a pozsonyi Új Szó.
A tárca ezért 19 pontos intézkedéscsomagot dolgozott ki. A miniszter szerint az Oroszországba irányuló élelmiszerexport értéke csupán évente 31-32 millió euró, amit könnyedén felvehet a hazai piac, ahol a szlovák termékek aránya amúgy is csak 46 százalék. Az igazi veszélyt az orosz piacról kitiltott uniós áruk bezúdulása jelentheti, ami keményen sújtaná a termelőket, ugyanakkor nem járna az árak érzékelhető csökkenésével. Ezért úgy döntöttek, hogy a hazai őstermelők és élelmiszergyártók védelmére egy intézkedéscsomagot dolgoznak ki.
Kapcsolódó
Augusztus nyolcadikától a szaktárca fokozott figyelemmel követi az agrár- és élelmiszer-ipari termékek behozatalát, illetve az élelmiszerárak mozgását. Speciális telefonvonalat és e-mail címet hoztak létre, amelyeken azonnal jelenteni lehet az importmutatókat, valamint az árak alakulását.
Jahnátek ígéretet tett arra, hogy megvizsgálják azon cégek anyagi kompenzációjának lehetőségét, amelyek az orosz embargó miatt jutnak nehéz helyzetbe, erősítik a minőség-ellenőrzést. A miniszter javasolja új piacok felkutatását, beleértve az Európai Unión kívüli országokat is, és azt, hogy ezt anyagi támogatásban részesítse az EU.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék