Mint a lengyel Mezőgazdaságot Támogató Országos Központ (KOWR) előrejelzéséből kiderül, idén a vaj ára elindul lefelé, ha nem is drasztikusan, de a termék valamivel olcsóbb lesz - idézte a hivatalt a gazeta.pl.
A KOWR jelentése szerint augusztusban a vaj termelői ára kilogrammonként elérte a 25,03 zlotyt - a boltokban egy 20 dekás kockát hét zlotyért (550 forint) árultak a vevőknek.
A prognózis szerint az év végére egy kiló vaj a gyártóknak 23-24,2 zlotyba fog kerülni, így a vásárlók közel egy zlotyval kevesebbet kel fizessenek 20 dekáért.
A múlt héten a világ legnagyobb tejtőzsdéjén, az Új-Zélandon működő Global Dairy Trade-en 3,6 százalékkal volt lejjebb vaj tonnájának ára a szeptember közepihez képest. Szeptemberben egy tonna vaj 6000 dollárt ért, ami 5,8 ezer dollárra csökkent. A márciusi határidős üzletekben már csak 5500 dollárt kell fizetni. Ez a 2017. májusi árakhoz való visszatérést jelenti.
Máshol is csökken az ár
A Credit Agricole elemzői szerint a vaj az uniós országokban is olcsóbb lesz, mert szeptemberben március óta először esett az ára. Ugyanezt lehetett megfigyelni az Egyesült Államokban is. Mindezek alapján a szakértők úgy vélik, hogy az áremelkedés túl van a csúcsán.
Ahogy a statisztikai hivatal adataiból kiderül, Lengyelországban a vaj ára 42 százalékkal lett magasabb az idén, mint egy éve volt, de a lengyel tejtermelők szövetségében 70 százalékról is beszéltek. Volt olyan uniós tagállam, ahol 100 százalékot is elért az ez évi drágulás. Az okok között nem csupán a spekuláció keresendő, hanem az európai, amerikai és kínai kereslet növekedése. Emellett esett a vaj termelése is, az EU-ban például a tej kvóta 2015-ös bevezetése után.
A nyitókép forrása: ShutterStock.com
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól