Az ellenzékiek az ellen tiltakoznak, hogy a koszovói kormány megállapodást kötött Szerbiával, és így a koszovói szerbek több jogot kapnának - írja a portál.
Az EU támogatásával létrejött egyezmény szerint lehetővé tennék azt is, Szerbia támogassa az ottani önkormányzatokat. A tüntetők egy csoportja köveket és Molotov-koktélokat dobált, felgyújtottak egy kormányzati épületet.
Néhányan összecsaptak a rendőrökkel. Csaknem 30-an megsérültek, 40 embert őrizetbe vettek. A kormány azzal vádolja az ellenzéket, hogy erővel meg akarja szerezni a hatalmat.
A koszovói alkotmánybíróság decemberben az alaptörvénnyel ellentétesnek találta a Szerbiával kötött megállapodás egyes részeit. Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét, de azt Szerbia nem ismeri el.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező