Olaszország szárazföldi és tengeri határátkelőin is felfüggesztik a schengeni mozgásszabadságot. Útlevél-ellenőrzéssel kell számolni a repülőtereken, valamint a gépjárművek számára eddig nyitott határszakaszokon is. A határellenőrzés május 10-én nulla órakor lép életbe és 30-án éjfélkor ér véget - írja az MTI.
A schengeni belső határokon való ellenőrzést a világ legfejlettebb iparú országait tömörítő G7 csoport állam- és kormányfőinek május 26-27-i találkozója indokolja. A szicíliai Taorminában az értekezlet alatt még a tengerpartot is lezárják a fürdőzők előtt. Tízezer olasz katona, rendőr és biztonsági ember garantálja a biztonságot.
Kapcsolódó
Az eddigi információk szerint a résztvevőket a taorminai görög színházban fogadják. A küldöttségeket a városközpontban kialakított biztonsági övezetben szállásolják el. A csúcs helyszíne a taorminai sportcsarnok, valamint a helyi Hotel Timeo lesz, ahol a gálavacsorát rendezik. Korábbi információk szerint Donald Trump amerikai elnök szálláshelyét a közeli Sigonella katonai támaszpontján vagy egy anyahajón akarták kijelölni, de az elnök napi többszöri mozgatásának elkerülésére Donald Trumpnak és 250 fős kíséretének végül a Hotel Timeo egyik különszárnyát tartják fenn.
Meg nem erősített olasz sajtóértesülések szerint Donald Trumpot május 27-én Ferenc pápa is fogadhatja a Vatikánban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az