Csengcsou, aHenan tartomány fővárosa. Noha egy 7,2 millió lakosú kínai metropolisz, mégis riadalmat keltett, hogy 167 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a héten. Az előző hétnapban 97 megbetegedést rögzítettek, vagyis felszálló pályán lehet a helyi járvány. A világ bármely más pontján már ebből nem lenne sem lezárás, sem komolyabb járványügyi szigorítás, nem úgy Kínában: Peking nem mond le a szigorú elzárásokra épülő járványkezlésről, tehát ha valahol nő a fertőzések száma, előbb-utóbb teljes negyedeket zárnak le.
Mindez már odavezetett, hogy az idei évre tervezett 5,5 százalékos kínai GDP-növekedés biztosan nem lesz meg, a jelenlegi jóslatok 2-4 százalék közé teszik a lehetséges éves bővülést. Mindez köszönhető az ipari termelés leállásának, és ebből kifolyólag az export csökkenésének, valamint a fogyasztás visszaesésének, mivel a bezárt lakosság egyáltalán nem vásárol. Ennek globális hatásai az olajáraknál is látszódnak: a kínai kereslet visszaesése miatt még az OPEC kitermelés-korlátozása mellett is estek az árak.
Megindult a kínai belső pánik
A tajvani székhelyű Apple-beszállító Foxconn jelenleg mintegy 200 000 dolgozót foglalkoztat csengcsoui komplexumában, és nem hozta nyilvánosságra a fertőzött dolgozók számát, de vasárnap közölte, hogy nem fogja megakadályozni a dolgozók távozását. Ennek hatására szombaton késő este a Csengcsou közelében lévő városok, köztük Jucsou, Csangge és Csinjang arra szólították fel a Foxconn dolgozóit, hogy hazautazás előtt előzetesen jelentkezzenek a helyi hatóságoknál.
A hazatérő dolgozóknak ellenőrzőpontról ellenőrzőpontra kell utazniuk külön erre a célra biztosított járművekkel, és érkezéskor karanténba kell helyezni őket - közölték Csengcsouban Foxconn dolgozóinak címzett külön levelekben a Reuters szerint.
Félnek az újabb lezárásoktól a városok
Kína rendkívül szigorú nulla fertőzöttes Covid-politikája értelmében a városok kötelesek gyorsan cselekedni a járványkitörések megfékezése érdekében, és az intézkedések akár teljes körű lezárásokat is magukban foglalhatnak. Október 19-én a Foxconn betiltotta az étkezdék használatát, és arra kötelezte a dolgozókat, hogy a kollégiumokban és munkásszállókon egyenek.
„A kormány beleegyezett abba, hogy a dolgozók kényelmének és elégedettségének javítása érdekében ismét étkezési lehetőséget biztosítunk” – közölte a Foxconn a Reutersnek vasárnap küldött e-mailben küldött válaszában a kérdésekre. De azt is jelezték, hogy a más városokba hazautazni vágyóknak egy tételes listát állítottak össze a kötelezettségekről.
A kínai Covid-politikából eredő zavarok a kereskedelemben és az iparban az elmúlt hetekben fokozódtak, ahogy az esetek megszaporodtak. A Shanghai Disneyland szombaton közölte, hogy csökkentett kapacitással fog működni. Szerdán az Universal Beijing Resort felfüggesztette működését, miután egy fertőzött személy látogatása után.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)