Az orosz rendőrség hamarosan olyan megfigyelőrendszerrel fog rendelkezni, amelynek segítségével nem csupán arcuk, hanem tetoválásuk, íriszük és hangjuk alapján is fel lehet ismerni az embereket - vette át az orosz nyelvű helyi sajtó hírét a Moscow Times. Moszkvában már január 1-jétől elindult egy arcfelismerő rendszer, amelynek ellenzői pereket indítottak a főváros döntése ellen, illetve azt ajánlják az embereknek, hogy fessék ki magukat.
A belügyminisztérium rendszere - amely tehát sokkal többet tud majd, mint az arcfelismerés - 2021 végén indulhat - derült ki sajtóértesülésekből. A rendőrségnél még egy olyan szoftvert is tesztelnek, amely testtartásukról, járásukról is felismerhetővé teszi az embereket. Természetesen a bűnüldözők hatékonyabb üldözésével magyarázzák a rendszer bevezetését, ami több milliárd rubelbe kerül.
Moszkva egyébként legalább 152,4 milliárd forintnak megfelelő összeget költött csak a rendszer hardverére. (Ebből majdnem kijönne az új budapesti népstadion költsége.) Ez több mint 170 ezer kamerát tartalmaz, amelyek közül 105 ezer van összekötve az arcfelismerő szoftverrel. Ezek a kamerák épületek bejáratánál vannak. Az orosz főváros metróhálózatában szeptembertől élesítik az arcfelismerő rendszert.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Leállt az M3-as metró