A minszki statisztikai hivatal legújabb adatai szerint miközben Európában az élelmiszerek és az üdítők ára idén átlagosan 0,7-6,8 százalékkal emelkedett, Belaruszban 115 százalékkal lettek magasabbak. A cigaretták és más dohányipari termékek 91,9 százalékkal drágultak, míg például Bulgáriában csak 0,2 százalékkal, és ahol a legnagyobb volt a drágulás, Norvégiában, ott is csak 6,9 százalékkal. A tavaly októberi idén októberben 102,4 százalékkal kerültek többe a háztartási gépek, miközben Csehországban olcsóbbak lettek. Ugyanez a helyzet a szállítás és a közlekedés frontján, ami 105,6 százalékkal drágult, a szolgáltatások 140, 3 százalékkal kerültek többe mint tavaly decemberben - mondta el az állami BelTA hírügynökségnek Jelena Kondratyenko, a belarusz országos statisztikai bizottság sajtótitkára.
Alekszandr Lukasenko államfőt azonban nem izgatta fel a jelentés: egyszerűen közölte, hogy a következő hónapokban nem kerülhet sor jelentős áremelkedésre. Ez összhangban van a kormányfőnek adott utasításával, miszerint jövőre emelkednie kell az életszínvonalnak.
Az ország jegybankja visszhangozza a kincstári optimizmust. Elnöke, Nagyezsda Jermakova szerint nemcsak az inflációt szorítják le jövőre a jelenlegi negyedénél is kevesebbre, de megszüntetik a belarusz rubel heves árfolyam-ingadozásait is. Hogy ezt hogyan fogják elérni, arról csak igen ködös jelszavak hangzottak el.
Az állami kiadások elszaladása miatt bekövetkezett valutaválság következtében a belarusz rubel idén elvesztette értékének kétharmadát. Az októberi fogyasztói árak 92,3 százalékkal haladták meg a korábbit, így jó úton vannak a szakértők várta idei 100 százalékos infláció felé. A jegybank - mint a Bloomberg emlékeztetett - idén 11-szer emelt kamatot, a múlt héten az új világcsúcsot jelentő 40 százalékra - ami még mindig a fele sincs a pénzromlás mértékének.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Az USA egyik legnagyobb hadiipari beszállítójával tárgyalt a 4iG
