A brit külügyi tárca szerint 2,5-3 ezer honfitársuk van turistaként az észak-afrikai országban, és további néhány száz brit él Tunéziában. A minisztérium azt tanácsolja a múlt hónapban történt terrorakció után - ahol a 38 halálos áldozat közül 30 volt brit -, hogy ha nem feltétlenül szükséges, ne utazzon senki Tunéziába. Úgy látják, hogy bár a tunéziai hatóságok további biztonsági intézkedéseket hoztak, azok nem jelentenek megfelelő védelmet a brit turistáknak.
A kint tartózkodó brit polgárokat arra szólították fel, hogy lépjenek kapcsolatba utazási irodájukkal a visszaút megtervezése érdekében, az egyénileg utazóknak pedig azt tanácsolták, hogy térjenek vissza menetrend szerinti járatokkal.
Ezek a tanácsok a magyar utazók számára sem haszontalanok, hiszen egy esetleges újabb, a turistákat célzó terrortámadás őket is érintheti, ám a Külgazdasági és Külügyminisztérium ennyire nem látja vészesnek a helyzetet. A magyar szaktárca azt közölte, hogy folyamatosan egyeztetnek a Belügyminisztériummal, valamint az európai uniós tagországok tuniszi képviseleteivel. "Ha ezen egyeztetések alapján szükségessé válik valamilyen intézkedés, azt haladéktalanul meg fogjuk hozni" - tették hozzá.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter június 27-én, egy nappal a Szúszában elkövetett merénylet után azt mondta: az európai uniós állásponttal összhangban Magyarország nem változtat Tunézia biztonsági besorolásán, az továbbra is a második kategóriába tartozik, amely a fokozott biztonsági kockázatú beutazást jelzi. A miniszter azt is mondta: határozottan arra kérnek minden magyar állampolgárt, mérlegelje a helyzetet, mielőtt Tunéziába utazik, mert az biztonsági kockázattal jár.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat