Az már világos, hogy Donald Trumpnak nem sikerült egy nap alatt véget vetnie az ukrajnai háborúnak. Persze, ezzel kapcsolatban keveseknek voltak illúziói. Habár szinte naponta érkeznek Moszkvából különféle jelzések, hogy Vlagyimir Putyin esetleg hajlandó lenne tárgyalóasztalhoz ülni, ám a rideg valóság az, hogy Oroszországnak egyáltalán nem érdeke, hogy belátható időn belül végett vessen a harcoknak. A vásár pedig minimum kettőn áll, és jelen helyzetben Ukrajnától is teljesen irracionális elvárás lenne, hogy garanciák nélkül, egyoldalúan beszüntesse a harcokat és kitűzze a fehér zászlót.
Az újraválasztott amerikai elnök első hivatalos megszólalásaiban feltűnően kerülte, hogy belebonyolódjon a háború lezárásával kapcsolatos korábbi ígérgetéseibe. Ez azzal is magyarázható, hogy a szavazói körében ez valójában marginális kérdés - legfeljebb a béketeremtő imidzs ácsolásánál van ennek bármiféle jelentősége - na meg az amerikai nagyhatalmi státusz domborításánál.
Kapcsolódó
Donald Trump is érzi, hogy lassan eljön az ideje, hogy ebben is a tettek mezejére lépjen - éppen ezért húzta elő a kalapból Putyin térdre kényszerítésének receptjét:
ha az OPEC-országok csökkentenék az olajárakat, a háború azonnal véget érhetne szomszédunkban.
A kérdés, persze az, hogy van-e ennek bármiféle realitása. Különösen annak, hogy az olajexportáló országok eleget tesznek-e egy ilyen kérésnek, növelik a kitermelést amivel csökkentik az árakat, ezzel is hónapokra, vagy akár évekre lemondva jó sok bevételről.
Az elgondolás abból a szempontból mondjuk racionálisnak tűnik, hogy az olajárak csökkentése rövid távon valóban csökkentheti Oroszország bevételeit, már csak azért is, mert az ország gazdasága erősen függ az olaj- és gázexporttól. Ez elvben gyengítheti Putyin pozícióját, különösen ha az orosz gazdaság ezek, és a belengetett további szankciók miatt valóban a padlóra kerül. Már csak az a kérdés, hogy Donald Trumpnak milyen eszközei vannak ahhoz, hogy ezt keresztülvigye.
– Trump szavait az ukrajnai háború lezárását célzó olajár-csökkentésről inkább a közvélemény és a globális gazdaság szondázására tett kísérletnek tekintem. Habár a Kremlben minden bizonnyal aggódhattak miatta - mondta Jakub Bogucki olajpiaci szakértő a Business Insider Polskának adott interjújában.
Véleménye szerint van esély az olajárak csökkentésére - méghozzá belátható időn belül. – Néhány olajexportáló ország szeretne lazítani a jelenlegi olajkitermelési korlátozásokon – ez már most is súrlódások forrása ebben a szervezetben. Úgy tűnik tehát, hogy itt találkozhatnak az Egyesült Államok és néhány OPEC-tagállam érdekei – teszi hozzá.
Kreml: Putyin készen áll, várja Trump hívását, de olajügyben máris vitatkozik
A Kreml szóvivője szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök készen áll a kapcsolatfelvételre Donald Trump amerikai elnökkel. >>>Ez minden bizonnyal csapás lenne Vlagyimir Putyin rendszerére, hiszen a becslések szerint a szankciók ellenére Oroszország havonta több milliárd dollárt keres az olajból. A kérdés az, hogy ez valóban elég lesz-e ahhoz, hogy Moszkvát térdre kényszerítse - ahogy ezt Donald Trump elképzelte.

Az olajkitermelésének növelése tehát mindenképpen Oroszország érdekeivel ellentétes lenne - borítékolhatóan esne az alapanyag ára, ráadásul
Indiát vagy Kínát különösképpen nem izgatja, hogy kitől vásárol - nekik kizárólag ár számít.
Más kérdés, hogy Oroszország még ilyen helyzetben sem teljesen tehetetlen - van tartaléka, van árnyékflottája, nem hivatalos csatornákon keresztül pedig továbbra is értékesíteni tudja az olajat - még ha kicsivel nyomottabb áron is.
A Kreml már Ukrajna vesztére készül, de Trump aligha játszik Putyin kezére
Donald Trump amerikai elnök második beiktatását követően nagy kérdés, hogy mit lép az államfő az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban. Korábbi ígéretei az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint irreálisak, már csak azért is, mert az amerikai stratégiai érdekek alapvetően nem változnak Trump újabb színre lépésével. >>>Mi történik, ha mégsem sikerül az OPEC-tagállamokat, köztük Szaúd-Arábiát jobb belátásra kényszeríteni?
Az Egyesült Államoknak azért akad néhány dolog még az eszköztárában:
Amerika az elmúlt években a világ egyik legnagyobb olajtermelője lett, főként a palaolaj kitermelésének köszönhetően. Donald drill baby, drill Trump tovább növelhetné az amerikai olajtermelést, hogy növelje a kínálatot a globális piacon, ami szintén lenyomhatja az olajárakat, ezzel is piacot teremtve Amerikának. A belföldi olajtermelés ösztönzése és a szabályozások enyhítése - amit meglehetősen szuggesztív beiktatási beszédében is megelőlegezett, elvben hozzájárulhat ehhez, ám a kezdeti lelkesedés már most enyhülni látszik - az olajfúró társaságok vezetőinek körében.
Ahhoz ugyanis, hogy a fúrás és a repesztés jelentősen fellendüljön, az olaj- és a földgáz árának emelkednie kell, ami pont ellentétes Trump azon céljával, hogy az energiaköltségek csökkentésével fékezzék az inflációt. A New York Times cikke szerint az olajtársaságok addig bizonyosan nem költenek több pénzt a már így rekordszint közelében lévő kitermelésre, ha nem bíznak abban, hogy nyereség az általuk kitermelt plusz üzemanyagból.
Tovább bonyolítja a hazai termelés növelésére tett elnöki erőfeszítéseket, hogy az ipar jobban összpontosít a kiadások kordában tartására, mint első ciklusa alatt. A Wall Street-i cégek korábban előszeretettel fektettek be a gyorsan növekedő palarepesztő cégekbe, ám manapság óvatosabbak, és a biztos nyereségre hajtanak.
Trump próbálkozhat azzal is, hogy gazdasági szankciókat vezethet be Oroszország ellen, ezzel is megnehezítve Moszkva olajexportját. Ennek előkészítése már el is kezdődött, erről itt írtunk bővebben. Felmerült, hogy korlátozhatja az orosz olajat szállító hajókat vagy blokkolhatja az orosz árut feldolgozó finomítókat. Ezek kívül kreatív módon nyomást gyakorolhat bizonyos országokra, hogy csökkentsék az orosz olaj vásárlását.
Habár egyelőre a valóságtól elrugaszkodottnak tűnik, ám azt sem lehet kizárni, hogy Trump húz egy merészet és új kereskedelmi megállapodásokat köt olyan nagy olajtermelő országokkal, mint mondjuk Venezuela vagy Irán hogy növelni tudják a kínálatot. Ezzel ugyanúgy csökkentheti Oroszország szerepét az olajpiacon - kérdés, hogy megér-e ekkor külpolitikai kavarást és az évtizedes embargók kukába dobását, hogy Putyinnak legyen néhány álmatlan éjszakája.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Ellepték a külföldiek Magyarországot és el sem akartak menni
