Az amerikai képviselőház ellenzéki demokrata képviselőinek túlnyomó többsége is leszavazta (a republikánus többség mellett) Al Green houstoni demokrata honatya javaslatát, hogy indítsanak alkotmányos vádemelési eljárást Donald Trump államfő ellen - adta hírül a Politico. Az indítványt 364 ellene 58 mellette vokssal vetették el.
Green azzal indokolta kezdeményezését, hogy Trump vakon hisz a saját igazában, és nyilatkozataival olajat önt a társadalomban lappangó gyűlölet és ellenségeskedés parazsára. Ezért szerinte olyan kárt okoz az amerikai társadalomnak, hogy nem méltó az elnöki tisztség betöltésére. Valójában tehát felháborodottságában fogalmazta meg és nyújtotta be javaslatát, annak ellenére, hogy tisztában volt vele, nincs esélye az elfogadtatására.
Ugyan már, kérem!
A Fehér Ház válasza jóval rövidebb volt, mint az indoklás. Greent és szövetségeseit - bizonyára azt az 57 további képviselőt, aki megszavazta javaslatát - szélsőségesnek minősítették. Elszomorító, hogy a kongresszus szélsőséges tagjai elutasítják a Trump elnök egyértelmű győzelmét hozó tavalyi elnökválasztás eredményét - derült ki Raj Shah szóvivő szavaiból. Más szóval, hogy nem tudják elviselni a vereséget.
A képviselőház kisebbségi demokrata frakciójának vezetője, Nancy Pelosi csak annyit mondott, hogy nincs itt az ideje egy impeachment eljárás elindításának az elnök ellen. Sajtóhírek szerint megpróbálták lebeszélni Greent arról, hogy benyújtsa indítványát, de hiába.
A képviselő az úgynevezett privileged motion eljárást választotta, amely lehetővé teszi, hogy a képviselőház egyetlen tagja is kierőszakoljon egy szavazást valamilyen ügyben. Válaszul a republikánus vezetők gyorsan napirendre tűzték a voksolást, amivel nagyon gyorsan rövidre zárták az ügyet.
A nyitókép forrása: Saul Loeb/AFP
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket