A politikus "stratégiai fórumnak" nevezte el a konzultatív szervezetet, amelybe az amerikai gazdaság tizenhat jelentős és befolyásos személyiségét hívta meg. A jövőben velük kíván konzultálni gazdasági döntései előkészítésekor, illetve őket kéri fel gazdaságpolitikája véleményezésére.
A fórum munkájában részt vesz majd a magántőke-befektetésekkel foglalkozó vállalatcsoport, a Blackstone alapítója és elnök-vezérigazgatója, Stephen Schwarzman, akinek feladata, hogy véleményezze a kormányzati politika döntéseinek hatását a gazdasági növekedésre, a munkahelyteremtésre, a termelékenységre.
Trump mások mellett Jamie Dimont, a JPMorgan Chase bankház vezetőjét, Bob Igert, a Walt Disney vezérigazgatóját, Mary Barrát, a General Motors vezérigazgatónőjét, valamint James McNerney üzletembert kérte fel, ez utóbbi az idén márciusig a Boeing elnöke volt.
Közleményében Donald Trump hangsúlyozta: "kormányzatom eltökélt abban, hogy támaszkodjék a magánszektor tapasztalataira, és csökkentse a kormányzati bürokráciát, amely akadályozza a vállalati innovációkat és a fejlődést". Egyúttal késznek mondta magát arra is, hogy párbeszédet folytasson a vállalatvezetőkkel a munkahelyek megőrzése, illetve újak létrehozása érdekében.
A megválasztott elnök bejelentette azt is, hogy az új fórum 2017 februárjának első hetében - az elnöki beiktatás utáni napokban - ül össze először, azután pedig rendszeresen tanácskozik. A távozó elnök, Barack Obama is létrehozott konzultatív testületeket, amelyeknek vállalatvezetők voltak a tagjai.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép