Hu Hszi-csin, a Global Times főszerkesztője hétfőn egy Twitter-bejegyzésben úgy vélekedett: Trump "fenyegetését" követően nagyon valószínűtlen, hogy Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes a héten az Egyesült Államokba utazzon tárgyalni.
Egy, a tárgyalásokhoz közelálló forrás pedig a The Wall Street Journal amerikai nemzetközi napilapnak elmondta: a kínai fél a tárgyalások a tervek szerint szerdán kezdődő legújabb szakaszának lemondását fontolgatja. Hozzátette: a döntés Liu Ho kezében van, aki, ha úgy határoz, hogy nem utazik Washingtonba a héten, azzal Peking hivatalos irányelvét követné, miszerint nem tárgyalnak fenyegetés alatt.
A kínai állami sajtó helyi idő szerint hétfő reggelig nem számolt be Trump bejelentéséről, amelyre ugyaneddig hivatalos reakció sem született Peking részéről - írta az MTI.
Az amerikai elnök döntését, miszerint a jelenleg érvényben lévő vámtarifákat 10 százalékról 25 százalékra, összesen 325 milliárd dollár (94 ezer milliárd forint) értékű importra vetné ki, azzal indokolta, hogy a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások túl lassan haladnak, ráadásul a kínai fél egyes korábban tett ígéreteit megpróbálja újratárgyalni.
Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter és Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója a múlt héten zárta le Pekingben a kétoldalú tárgyalásokat, amelyek szerdán Washingtonban folytatódnának. Amerikai lapértesülések szerint a Liu Ho vezette kínai delegációban ezúttal több mint egy tucat kormányzati hivatal és ügynökség munkatársai, azaz száznál is több tisztségviselő venne részt. A pekingi tárgyalási forduló után az amerikai pénzügyminiszter kifejezetten optimistán nyilatkozott a megállapodás előkészítését illetően.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra