A tömeg miatt a múzeumba csak a neten előre vásárolt jegyekkel lehet bejutni - korlátozott időre. Az információ azonban nem jut el mindenkihez - adta hírül a portál.
A torlódást a Mona Lisa okozza. A turisták 7-8 képet készítenek róla, majd kezdődik a szelfizés. Így a vártnál sokkal több időt töltenek itt. A híres festmény áthelyezése, július 17. óta küszködünk a tömeggel. Emiatt voltunk lénytelen előnyben részesíteni azokat, akik online foglaltak - indokolta a nem várt helyzetet Vincent Pomarède, az évente több mint 10 millió látogatót fogadó múzeum igazgatóhelyettese.
Kapcsolódó
Előzetes foglalás nélkül ezekben a napokban a Louvre csak kívülről tekinthető meg.
A Mona Lisát, a világ talán leghíresebb festményét átmenetileg helyezték át július közepén a Louvre múzeumán belül néhány hónapra, amíg felújítják azt a különtermet, amelyet 2005-ben alakítottak át a fogadására.
A Mona Lisa a múzeum leglátogatottabb termében van kiállítva, amelyet naponta több tízezren keresnek fel. A Louvre a leglátogatottabb műkincsét 2005-ben költöztette a rendelkezésére álló legnagyobb és legvilágosabb terembe, amelyet négy évig alakítottak át a perui Lorenzo Piqueras tervei alapján. A múzeum adatai szerint Leonardo da Vinci remekművét a múzeum látogatóinak 90 százaléka tekinti meg.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók