A férfit és fiát 2012 decemberében vették őrizetbe, nyolc másik emberrel együtt. Miroslav Miskovicot később, 2013-ban rekordösszegű, 12 millió eurós (3,79 milliárd forint) óvadék fejében helyezték szabadlábra - írja az Adó.hu, az MTI-re hivatkozva.
Az adócsalási ügy mellett sikkasztással is vádolták, ez utóbbi alól azonban felmentették. A vádak szerint ő és társai 2005 és 2010 között mintegy 153 millió euró (48,3 milliárd forint) veszteséget okoztak a szerb államnak útépítő cégek privatizálása során. Azért ítélték el, mert segített fiának, Markónak mintegy 320 millió dinár (857 millió forint) értékű adó eltitkolásában. Fiát pénteken egy év házi őrizetre és szintén nyolcmillió dinár pénzbüntetésre ítélték, emellett cégének be kell fizetnie az elmaradt adótartozást.
Az ügyészség azért kért súlyosabb büntetést Miroslav Miskovicra, mert állításuk szerint ő adott tanácsot a fiának, hogyan kerülje ki az adófizetést.
A 73 éves Miskovic vagyonát körülbelül 2 milliárd euróra - több mint 630 milliárd forint - becsülik. (Összehasonlításképp: tavaly Csányi Sándor vagyonát 320 milliárd forintra becsülte a Napi.hu A 100 leggazdagabb című kiadványa. ) A kiskereskedelem, a mezőgazdaság, az ingatlanpiac és a biztosítás területén vannak érdekeltségei az egész Balkánon.
Miroslav Miskovic nem jelent meg a tárgyaláson, azonban joga van fellebbezni az ítélet ellen, és ügyvédje már be is jelentette, hogy élni fognak ezzel a joggal. Fia részt vett az ítélethirdetésen.
Miroslav Miskovicot 2016-ban első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, ám a fellebbviteli bíróság 2017-ben az ítéletet részben semmissé nyilvánította, és új tárgyalást rendelt el.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze