Helyre kell állítanunk törvényt és a rendet - olvasható Donald Trump meglepően elnöki hangvételű pénteki közleményében. A milliárdos Hillary Clintonhoz hasonlóan megszakította kampánykörútját.
"A támadás egy összehangolt, előre kitervelt merénylet volt azok ellen, akik a mi biztonságunkért felelősek. Rendet kell teremtenünk" - idézi a portál.
A kijelentés óriási fordulat Trump korábbi reakcióihoz képest - sokan kampányfőnökének kirúgásával magyarázzák a milliárdos visszafogott hangvételét. Szélsőséges vádaskodások helyett Trump összefogásra buzdította az amerikai lakosságot, szerinte túlságosan megosztott a nemzet, a polgárok egyre reménytelenebbek.
A kormányban is megrendültek
Loretta Lynch amerikai igazságügyi miniszter rövid nyilatkozatában "mérhetetlenül mély" tragédiának nevezte a texasi Dallasban történteket, egyúttal azt kérte, hogy erőszakra ne erőszak legyen a válasz.Lynch bejelentette: a minisztérium, az FBI és magának a miniszternek a hivatala mindenben együttműködik az állami és a városi tisztségviselőkkel. Hangsúlyozta, hogy nem lezárt ügyről van szó, a helyzet folyamatosan változik, és a minisztérium további információkkal szolgál majd.Dallasban közben a rendőrség nyilvánosságra hozta, hogy a likvidált lövöldöző, Micah Johnson az amerikai hadsereg tartalékosa volt, aki szolgált Afganisztánban is. A texasi nagyvárosban a rendőri erőszak és túlkapások elleni tüntetés alatt orvlövészek nyitottak tüzet rendőrökre csütörtök este, öt rendőr meghalt, hat megsebesült (MTI).Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt