A nyugdíjasok nem utalványt, hanem készpénzt kapnak: 60 év felett 300 eurót (jelenleg mintegy 109 ezer forint) kap, aki december 24-ig felveszi a harmadik oltást vagy legalább regisztrál és január 15-ig beadatja, és 200 eurót (73 ezer forint), aki szintén eddig felveszi az első vagy második oltást.
Az iskolák is bezárnak egy hétre a karácsonyi szünet előtt, december 13-tól távoktatásra váltanak a felső tagozat és a középiskolák az egész országban - írja a szlovákiai Paraméter című lap.
A nyitás korábban indul, mint ahogyan azt az egészségügyi miniszter hétfőn javasolta: már pénteken, vagyis december 10-én kinyithatnak a védettek, vagyis az oltottak és a betegségen átesettek számára, a hotelek és a sípályák viszont az eredeti tervnek megfelelően, december 25-én nyitnak.
A koalíció megegyezett abban is, hogy megvizsgálják a kötelező oltás bevezetését, várhatóan a 60 évesnél idősebbek számára - írja a lap.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint