Az amerikai légierő harci gépei kedden éjjel csapásokat mértek az iráni Forradalmi Gárdához köthető létesítményekre Szíriában. A közel-keleti műveletekért felelős Központi Parancsnokság tájékoztatása szerint a támadásokat Deir-ez-Zór tartományban hajtották végre, s az ilyen csapások célja az, hogy a terepen lévő amerikai csapatokat megvédjék az Iránhoz köthető fegyveres csoportok potenciális támadásaitól. Példaként egy augusztus 15-i dróntámadást említettek, amely koalíciós erők és velük szövetséges helyi milíciák egyik létesítménye ellen irányult, de nem követelt áldozatokat.
A Középső Parancsnokság szerint ezek a csapások arányos lépések, melyek az eszkalációt hivatottak megakadályozni és céljuk a veszteségek kockázatának minimalizálása.
"Az elnök adott utasítást a csapások végrehajtására" - tudatta Joe Buccino, a hadsereg szóvivője. A tájékoztatásból az azonban nem derül ki, hogy az amerikai hadsereg milyen eszközöket vetett be, és hány áldozata volt a légi támadásoknak.
Az Egyesült Államok tavaly júniusban mért legutóbb csapást szíriai célpontokra. Jelenleg mintegy 900 amerikai katona van Szíriában, főleg az ország keleti részén. Az amerikai jelenlét a közel-keleti országban még Barack Obama elnöksége idején kezdődött, amikor az amerikai csapatok az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni koalíció katonáiként érkeztek Szíriába.
Irán Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének egyik fő támogatója. Az Irán által támogatott fegyveres szervezetek legtöbbje Deir-ez-Zórban, az Eufrátesztől nyugatra aktív.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Orbán Viktor szövetségese begurult és fenyeget: azonnal zárják a határokat!

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Kilencven százalékos bukó után jött a fordulat – ez lehet az év tőzsdei sztorija

Itt lesz tilos a dohányzás július 1-től

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Hajtóvadászat indult Magyarországon, tömegével kerülnek rendőrkézre az ukrán csalók

Falusi ATM-ek: Nagy Márton a önkormányzatoknak is betolta a házi feladatot
