Az európai villamosenergia-átviteli rendszerirányítók szervezete (ENTSO-E) nyilvános konzultációra bocsátotta a 2012-es tízéves hálózatfejlesztési tervét. A dokumentum 104 milliárd eurós beruházást tart szükségesnek a körülbelül 51,5 ezer kilométer európai nagyfeszültségű távvezeték építése vagy felújítása céljából. A csomagban több mint 100 európai jelentőségű projekt szerepel.
A jelenlegi projekteket az ENTSO-E 2010-es, bevezető projektjéhez hasonlítva megállapítható, hogy a hosszú engedélyeztetési eljárások miatt minden harmadik tervezett beruházás megvalósítása késik. A rendszerirányítók szervezete ezért komoly előrelépésnek tekinti az Európai Bizottság készülő energiainfrastruktúra csomagjában szereplő, az átviteli infrastruktúra-projektek gyorsítására vonatkozó javaslatokat, főként az egyablakos ügyintézési rendszerre, illetve az engedélyeztetési eljárások határidejének pontos megállapítására vonatkozó részeket. Az elemzés szerint az azonosított szűk keresztmetszetek 80 százaléka a megújuló energiaforrások közvetlen vagy közvetett integrációjával függ össze. A megújuló-felhasználás növekedése egyre nagyobb és kiszámíthatatlanabb teljesítményáramlásokat eredményez, leginkább észak-déli irányban, illetve keletről dél és nyugat felé a Balkán-félszigeten.
A páneurópai projektek kivitelezése 170 millió tonnával csökkentheti a széndioxid-kibocsátást, amelyből 150 millió tonna a megújuló technológiák alkalmazásából, 20 pedig a további piacintegráció pozitív hatásából adódna.
A bevezető (pilot) hálózatfejlesztési terv megalkotása óta az ENTSO-E célja a módszertan fejlesztése, az érdekeltek bevonása és egy olyan modell létrehozása, amely mind alulról felfelé, mind pedig fentről lefelé építkező forgatókönyvek megalkotását lehetővé teszi.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt