Nagy sebességű elektromos vonatok beszerzéséről írt alá szerdán szándéknyilatkozatot Tomislav Momirovic szerb közlekedési miniszter Csen Bo, Kína belgrádi nagykövetével - vette át a szerb sajtó hírét a vajdasági Szabad Magyar Szó. A tervek szerint az óránként 200 kilométer megtételére képes vonatok a készülő Belgrád-Újvidék-Szabadka vasútvonalon közlekednek majd.
Momirovic azt mondta, hogy a szándéknyilatkozat folytatása a 2009-ben a két ország között megkötött gazdasági és infrastruktúra-megállapodásnak. A kínai nagykövet véleménye szerint Kína és Szerbia nagy erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a Belgrád-Budapest vasútvonal mielőbb elkészüljön.
A Budapest és Belgrád közötti vasútvonal kiépítéséhez 350 kilométernyi vasúti szakaszt kell felújítani, 184 kilométert Szerbiában és 166 kilométert Magyarországon. A szerbiai szakasz a munkálatok eltolódása miatt a várakozások szerint 2021 végére készül el Újvidékig, és csak 2024 végére Budapestig.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani