Sajnos valószínű a munkahelyek számának 2-3 százalékos csökkenése - fogalmazott Hans Hess, a Swiwssmem, az ország fém-, elektronikai és gépipari cégeinek ernyőszervezetét képező társaság elnöke. Ez azt jelenti, hogy a körülbelül 330 ezer főt foglalkoztató ágazatban mintegy 10 000 állás megszűnésétől lehet tartani 2012-ben - tette hozzá a SonntagsBlick című lapnak adott nyilatkozatában.
A svájci jegybank (SNB) szeptemberben a frank további felértékelődését megakadályozandó, 1,20 frankos minimális euró-célárfolyamot határozott meg, ugyanakkor a legfrissebb svájci makroadatok alapján csökkent azok száma, akik a limit emelésére tippelnek. Korábban svájci döntéshozói körökből olyan vélemények láttak napvilágot, amelyek szerint a fair érték 1,30-1,40 közöt volna, vásárlóerő-paritáson.
Hess szerint a svájci feldolgozóipar legalább felében kényszerű költségcsökkentésre kerülhet sor a következő évben az exportpiacokon való versenyképesség fokozása érdekében.
Ugyanakkor Hess a frank további, 1,35-ös szintig való leértékelődését is kívánatosnak tartotta. Ezen álláspontjában a szervezettel osztozik több más érdekképviselet is, egyebek mellett a svájci kereskedelmi szakszervezet (Unia), illetve üzleti csoportok is.
Az Unia és a Swissmem képviselői a közelmúltban egyeztető tárgyalásokat is folytattak az SNB-nél - számolt be a Reuters. Az érdekképviseletek szerint amennyiben az árfolyamot a célon belül sikerül tartani, akkor elkerülhető k lehetnek a leépítések.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak