Nagy a hiány a spárgaszedőkből - adta hírül a gazeta.pl. Sok lengyel már jóval a rendszerváltás előtti évtizedekben is arra használta szabadságát, hogy Németországba, Hollandiába járt erre a szezonmunkára. Most a külföldi termesztők csak álmodhatnak róluk.
Németországban sokszor egyszerűen nincs, aki szedje az idénytermést. Azok, akik a közép-kelet-európai országokból érkeztek, most saját hazájukban találnak munkát. A bajor termelők idén az utolsó pillanatban akadtak munkáskezekre, és boldogok, mert az utóbbi öt évben egyre nehezebb a helyzet. Drasztikusan esett a lengyel idénymunkások száma, így a jövőben várhatóan az unión kívül kell idénymunkásokat keresni.
A bérek emelése úgy problémát szül: ha 40-50 százalékkal emelik a fizetéseket, akkor a spanyol és a portugál termelők megszerzik a piacot, mert Spanyolországban vagy Portugáliában a minimálbér sokkal alacsonyabb. A végeredmény: a következő években sokkal kevesebb spárga teremhet Németországban, mint korábban, akár egyharmaddal is kisebb lehet a termés.
A szövetségi statisztikai hivatal szerint 2018-ban Németországban 129,6 tonna spárgát szedtek, egy átlagos német polgár évente 1,42 kilogrammot fogyaszt el. Tavaly az átlagár egy kiló leszedéséért hét euró volt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!