Heves indulatok és ellentétes érzelmek fogják kísérni a mai napot családtagok, barátok és szomszédok között Skóciában és máshol. Ilyen az országban ápolt erős demokratikus hagyományok természete, nincs kétségem azonban afelől, hogy ezek az érzelmek egymás érzéseinek kölcsönös megértése által szelídülni fognak - írta a nemzethez intézett üzenetében a királynő.
Emlékeznünk kell rá, hogy a nézetek sokfélesége ellenére közös bennünk a Skócia iránti tartós szeretet, ez az egyik dolog, ami összeköt minket - közölte II. Erzsébet, aki jelenleg a brit királyi család skóciai nyári pihenőhelyén, a balmorali birtokon tartózkodik.
A 88 éves uralkodó leszögezte: biztos benne, hogy a skótok a kölcsönös tisztelet jegyében képesek lesznek túllépni a referendum kapcsán kialakult törésvonalakon, és Skócia, valamint az ország összes részének jövőjéért fognak dolgozni. A királynő emellett hangsúlyozta, hogy ő és a családja mindent meg fognak tenni, ami csak a hatalmukban áll, hogy segítsék és támogassák a briteket ebben a rendkívül fontos folyamatban.
A csütörtöki skóciai népszavazáson meggyőző, 10 százalékpontos - a vártnál jóval nagyobb - fölénnyel nyertek az elszakadás ellenzői, a választási részvétel rekordmagas, 84,6 százalékos volt.
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is