Technikailag lehetséges, de a Skóciát Észak-Írországgal összekötő alagút megépítése legalább 209 milliárd, míg a híd megépítése 335 milliárd fontba kerülne a két országnak, hiszen a kettő közötti távolság nagyjából 20 kilométer - írja a BBC.
Az alagút ötlete egyébként már 150 éve is felmerült és az elvégzett felülvizsgálatok szerint meggyőző gazdasági hatásai lennének.
A két országot összekötő híd lenne egyébként az eddig megépített leghosszabb szakasz, az alagút pedig a valaha épített leghosszabb tenger alatti alagút. Biztonsági megfontolások miatt viszont az átkelőt csak vasúti használatra lehetne használni.
A Skandináviában és Kínában is alkalmazott, mesterséges szigeteket magában foglaló híd-alagút kombináció az Ír tenger mélysége és más tényezők miatt azonban nem lehetséges - írja a lap.
A becslések szerint, ha az átkelőn közlekedő vasút részben helyettesítené az országok közötti repülőjáratokat, akkor a szén-dioxid-kibocsátás költségei körülbelül 42-61 év alatt, az alagúté pedig 15-24 év alatt térülne meg.
Az Észak-Írországból érkező áruszállítmányok nagy része egyébként a skót Cairnryan kikötőjébe érkezik, ahonnan a kamionoknak akár 160 kilométert is kell utazniuk egy egysávos szakaszon, míg elérik az autópályát, ezért Grant Shapps brit közlekedési miniszter szerint a híd megépítése "nagyon jó hír" lenne.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak