A miniszter a 2006-ban alapított fórum negyedik ülésszakát megnyitó beszédében hangsúlyozta: nem férhet kétség ahhoz, hogy a muszlimok hozzátartoznak Németországhoz.
Horst Seehofer az idén tavasszal élénk közéleti vitát indított el azzal a gondolatával, hogy a keresztény-zsidó hagyományok által formált kultúrájú Németországhoz nem tartozik hozzá az iszlám.
Ezt a kijelentést a DIK-n nem ismételte meg, viszont elmondta: az a legfontosabb kérdés, hogy miként lehet ösztönözni az iszlám egy olyan formájának kifejlődését, amely "társadalmunkban gyökerezik, követi értékeinket és életformánkat", vagyis amely "Németországból származik, Németországban működik és Németországért dolgozik".
Januárban találkozott Seehofer a magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral, aki a találkozó után arról beszélt, hogy "egyértelmű a népakarat: az emberek nem kívánnak terrorveszélyben élni, azt akarják, hogy legyen közbiztonság, hogy a határokat megvédjék, és hogy vigyék ki a schengeni övezetből azokat, akiknek nincs okuk arra, hogy itt legyenek. Vigyék vissza őket oda, ahol újrakezdhetik az életüket."
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson