Jó esetben 80 kilométer hosszúságú autópályát és gyorsforgalmi utat nyithatnak meg idén a forgalom előtt Romániában - írja a Maszol. A független szakembereket tömörítő Pro Infrastructură Egyesület (API) biztosra veszi, hogy 2022-ban elkészül a Craiova és Pitești városokat összekötő DEx12 Balș és Slatina közti 39,85 kilométeres szakasza. A DEx12 lesz az ország első igazi gyorsforgalmi útja.
Az API szakemberei szerint az A1-es sztráda Nagyszeben és Pitești közti szakaszából is elkészül idén 13,17 kilométer, az erdélyi nagyváros és a Vöröstoronyi-szoros bejáratánál fekvő Bojca között. Ez a kettő összesen 53 kilométert tesz ki.
A civil szervezet 50 százalékosra becsüli az esélyét annak, hogy 2022 folyamán megnyissák a bukaresti körgyűrű egy újabb, 10 kilométeres szakaszát. Ez decemberre jöhet össze, de csakis akkor, ha az közúti infrastruktúráért felelős országos társaságnak (CNAIR) és a kivitelezőknek sikerül példásan együttműködniük.
Az API szerint 2023-ban akár megdőlhet az egy évben átadott autópályák hosszúsági rekordja. Az eddigi csúcsot 2013 jelenti, amikor a megnyitott sztrádaszakaszok teljes hossza 108 kilométer volt. Romániában 2021-re 86,4 kilométer megnyitása volt tervbe véve, de csak 33,5 kilométer valósult meg.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson