Döntését az ország megosztottságával indokolta, amelyet el akar kerülni.
Grindeanu később megjegyezte: azért használta a "hatálytalanítás" kifejezést, mert Klaus Iohannis államfő ezt kérte tőle. Hozzátette, még keresik a megfelelő jogi megoldást - "legyen az hatálytalanítás vagy elnapolás" - arra, hogy a vitatott kormányrendelet ne lépjen hatályba - írta az MTI.
Kapcsolódó
Annak érdekében, hogy a Btk. alkotmányellenesnek bizonyult cikkelyeit mégis kijavítsák, konzultációt kezd a pártokkal, és a kormány módosító javaslatait törvénytervezet formájában terjesztik a parlament elé. Minden olyan törvénycikkelyt, amelyet hatálytalanítottak a korábbi alkotmánybírósági döntések, ki kell javítani, mert a taláros testület döntései kötelezőek.
Sorin Grindeanu azt állította: nem sikerült jól elmagyarázni a kormány szándékait, és ez szerinte sok félreértéshez, félremagyarázáshoz vezetett. Ennek következményeit Florin Iordache igazságügyi miniszternek kell vállalnia. Folytatni kívánja a PSD decemberben megszavazott kormányprogramjának életbe léptetését. Ezzel kimondatlanul is elhárította azokat a találgatásokat, hogy le akarna mondani az egy hónapja beiktatott kormány éléről.
A miniszterelnök bejelentése idején több mint százezer ember tüntetett a kormány székháza előtt.
A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői szombaton adták első jelét a meghátrálásnak, amelyet azonban azzal magyaráztak, hogy meg akarják előzni a "megalázott PSD-szavazók" ellentüntetését, a két tábor közti konfrontációt.
Romániában az utóbbi két évtized legnagyobb tiltakozó mozgalmát váltotta ki az, hogy a szociálliberális kormány a legfelső bírói tanács véleményezése nélkül kedd este a kormányülés napirendjén nem szereplő sürgősségi rendelettel módosította a büntetőjogot. Az ország nagyvárosaiban estéről estére százezrek tüntetnek az intézkedés ellen, amelynek valódi célja szerintük az, hogy megmentse a korrupt politikusokat a felelősségre vonástól.
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli