Az új törvények liberalizálják az energetikai, a szolgáltatási és a távközlési szektort, átalakítják a közszolgáltatásokat és elmélyítik a munkaügyi reformot. A csomag 40 milliárd euróval mérsékelheti a büdzsé hiányát 2013-ban. Az egyensúly javítását 40 százalékban adóemelésekkel akarják elérni. Egyebek mellett a 2500 eurónál nagyobb lottónyereményekre 20 százalékos adót vetnek ki, amitől 824 millió euró bevételt remélnek.
Az államadósság kamattörlesztésére a várnál többel, közel tízmilliárd euróval kell többet költeni 2013-ban, mint 2012-ben. A kormány hárommilliárd euró lyukat lát a nyugdíjrendszeren, amelyet a szociális ellátórendszer más részeiből elvont forrással akar kitömni. Emellett "párbeszédet" kezdenek a társadalommal az előrehozott nyugdíjazás kérdéséről. A reformtervet 0,5 százalékos 2013-as GDP-csökkentést feltételezve állították össze. Viszonylag optimistának tekinthető az átlagos munkanélküliségi rátára adott 24,3 százalékos előrejelzés is. Az elemzők ennél rosszabbal számolnak. Paul Mason, a BBC szakírója szerint a kormány a megszorításokkal meg akarja előzni, hogy ha uniós támogatást kérne, akkor az EU-ECB-IMF trojka ennél szigorúbb csomagot szorítson ki belőle.
Monti maradhat
Mario Monti olasz kormányfő késznek mutatkozik munkája folytatására, amennyiben nem lenne egyértelmű győztese a jövő márciusi olaszországi választásoknak − derült ki a miniszterelnök New York-i nyilatkozatából. Elemzők szerint a kijelentés − az első egyértelmű célzás Monti részéről, hogy maradhat − zene a befektetők füleinek, ugyanis sokan attól tartanak, hogy az új kormány képtelen lesz folytatni a megkezdett, fájdalmas intézkedésekkel járó reformpolitikát.Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet