Több mint két órán át tartott a jobbközép Új Demokrácia párthoz tartozó miniszterelnök, Antonisz Szamarasz, a szocialista Paszok-párti Evangelosz Venizelosz és a Demokratikus Baloldal vezetője, Fotisz Kuvelisz tárgyalása.
A három párt a júniusi, megismételt választás óta alkot koalíciós kormányt. A görög kormány most azelőtt igyekszik összeállítani reformprogramját, hogy az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank szakértőiből álló trojka a hét végén visszatér Athénba, hogy folytassa a felfüggesztett felülvizsgálati tárgyalásokat. A trojka korábban arra hívta fel a görög kormány figyelmét, hogy további intézkedésekre van szükség a tervezett hiánycél teljesítéséhez.
"Egyetértés volt az alapvető pontokban, de van még néhány nyitott kérdés" - mondta újságíróknak Kuvelisz a találkozót követően. A pénzügyminiszter, Joannisz Szturnarasz pedig úgy fogalmazott: "ez a alapmegállapodás erős alapot ad a további érdemi tárgyalásoknak".
A hármas koalíció elkötelezettségének adott hangot abban a tekintetben, hogy végrehajtják a nemzetközi hitelezők bizalmának megnyeréséhez szükséges költségvetési kiigazításokat. Az intézkedések között van a közalkalmazottak bérezésére fordított összeg, illetve a nyugdíjak és a szociális juttatások csökkentése, továbbá a nyugdíjkorhatár 65-ről 67 évre való emelése.
A görög politikusoknak számolniuk kell a lakosság tiltakozásával. Csütörtökön az adóbehajtók, a pénzügyőrök és pénzügyminisztériumi alkalmazottak kezdtek 48 órás munkabeszüntetést. Előzőleg szerdán a legnagyobb szakszervezetek tagjai tartottak országos általános sztrájkot.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Riadó! Szennyezett tápszerek kerültek forgalomba
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt