Több hónapja tartanak tömegtüntetéseket oroszország-szerte, mert a Vlagyimir Putyin elnök vezette hatalom a látszólag jelentéktelen helyhatósági választásokon több helyen ellehetetlenítette az ellenzéki képviselők indulását. A tüntetéseket a szervezők letartóztatásával tetézték a hatóságok, növelve az ellenállást.
A hatóságok a választásból való kizárást a támogató aláírások egy részének meghamisításával és formai okokkal magyarázták, az érintettek szerint viszont a Kreml akaratából fosztották meg őket a politikai megméretés lehetőségétől. Az érintettek július óta rendszeresen utcai tiltakozásokat tartottak a hétvégeken, amelyek többségét a városi hatóságok nem engedélyezték.
Kapcsolódó
A polgármesterek és önkormányzati képviselők választása mellett a parlamenti alsóház négy egyéni választókörzetében tartanak pótválasztást, és mintegy ötven referendumot is megrendeznek.
A tüntetések részvevői ellen a rendvédelmi szervek keményen léptek fel, és összesen több mint 1700 embert állítottak elő. A bíróságok több tucat szervezőt elzárásra, több százat pedig pénzbírságra ítéltek. Kilenc ember ellen tömeges rendbontás címén bűnvádi eljárás zajlik. A legnagyobb kritikus Alexander Navalnijt többször is őrizetbe vették.
A voksolás az ország összes - nyolcvanöt - régióját érinti és több mint 47 ezer mandátum sorsát dönti el. Az orosz Központi Választási Bizottság közlése szerint a választott tisztségekért több mint 118 500 jelölt verseng, közülük több mint 91 ezren pártok képviseletében, több mint 27,4 ezren pedig egyéni jelöltként.
A szavazókörzetek száma több mint 48 ezer.
A legélesebb politikai küzdelem a 45 tagú moszkvai képviselő-testület megválasztása körül bontakozott ki azt követően, hogy az illetékes választási testületek elutasították 57 jelöltaspiráns bejegyzését. A parlamenten kívüli ellenzék képviselői közül csak egynek sikerült bíróságon megfellebbeznie a kizárását, a választáson így 228 jelölt indulhat.
Az elmúlt napokban négy embert ítéltek el két év és három és fél év közötti szabadságvesztésre, hivatalos személy elleni erőszak címén, egy embert négy évre küldtek rács mögé a nyilvános rendezvények szervezésére vonatkozó szabályok sorozatos megsértésére hivatkozva, egy blogger pedig öt évet kapott, amiért a bíróság szerint a rohamrendőrök gyerekei elleni erőszakra buzdított.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Beindul a vérbiznisz, az ukrán óriás Erdélyre kacsintott

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Jobbak vagyunk, mint Ausztria, és ezt maga az Eurostat állítja

Újabb európai országot támadnak az oroszok

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van-e eladni a saját lakását

Amerika döntésre jutott: szétverné a Google birodalmat

Vibrátor is került a bakonyi illegális mocsokba
