Zorana Mihajlovic szerb bányászati és energetikai miniszter kedden kijelentette, hogy Szerbiának meg kell fontolnia, hogy bevezeti Oroszország ellen a szankciókat, mivel nem szabad szem elől téveszteni, hogy az ország az európai uniós tagság felé vezető úton van - írja a vajdasági Szabad Magyar Szó.
A tárcavezető közölte, hogy álláspontja nem az orosz nép ellen irányul, viszont személy szerint ő abszolút nem ért egyet Vlagyimir Putyin orosz elnök politikájával, illetve azzal, hogy lerohanta Ukrajnát.
Értékelése szerint az Ukrajna elleni orosz agresszió az európai értékrend és demokrácia elleni háború is egyben.
Támadások kereszttüzében
Egyetértek mindazzal, amit Aleksandar Vucic államfő mond, a kormányban és a pártban minden lehetőségről beszélgetünk. Intellektuális szabadság van és kész vagyok minden gondolatomat nyilvánosság elé tárni, és felelni a jó, vagy a rossz dolgokért - mondta a miniszter.
Vojislav Seselj, a háborús bűnökért Hágában elítélt radikális pártelnök és Aleksandar Vulin belügyminiszter már korábban is élesen bírálták Zorana Mihajlovićot Oroszországgal kapcsolatos álláspontja miatt, amire ő úgy reagált, hogy az ellene folyó támadások, miszerint ő szerb- és államellenes, már három éve tartanak.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint