Az orosz piaci ellátásban komoly zavarokat és hiányokat okozó embargó hatását most tovább súlyosbítja Vlagyimir Putyin elnöki rendelete, amelynek alapján az ország egész területén azonnal meg kell semmisíteni a kitiltott, de illegálisan behozott nyugati élelmiszer cikkeket megtalálásuk helyszínén. Ez eddig a határokon volt csak érvényes, de mint a Kommerszant című lap beszámolt róla, az új szabályozás kiterjeszti ezt egész Oroszországra. Formailag ennek alapja, hogy a határőrségen kívül az illegális importcikkek leleplezését a mezőgazdasági felügyeletnek (Rosszelhoznadzor) és a fogyasztóvédelmi szolgálatnak (Roszpotrebnadzor) is kötelezettségévé teszik.
A Szputnyik hírügynökség beszámolója szerint a javaslat Alekszandr Tkacsev mezőgazdasági minisztertől származik, és azt követően született, hogy Dmitrij Medvegyev kormányfő a múlt heti kabinet ülésen figyelmeztetett: a tiltott import elleni intézkedések végrehajtását megnehezíti, hogy a termelők és az importőrök úgy próbálják kijátszani azokat, hogy az árukat átcímkézik, és az embargóval nem sújtott országból származóként terjesztik illegálisan az ország területén.
A The Moscow Times által megkérdezett szakértők szerint az új szabályozás súlyos visszaélésekhez és zavarokhoz fog vezetni. Először is a helyi szervek feljogosítása a lefoglalt áruk ellenőrizetlen megsemmisítésére korlátlan utat nyit a korrupcióra és ezeknek a cikkeknek a feketepiacra való átáramlására s a szervezett bűnözés növekedésére. A rendelet óriási lehetőségeket nyit a spekulációra és a megvesztegetésekre is. Kivonja ugyanis a megsemmisítési kötelezettség hatálya alól a személyes fogyasztásra szánt árukat, nem korlátozva azoknak sem az értékét, sem a mennyiségét, így kizárólag az elkobzást végző hivatalnoktól függ, mit enged át. Az sem világos, hogyan lesznek képesek a hivatalos szervek környezetbarát módon megsemmisíteni a lefoglalt élelmiszerek tonnáit.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék