Hajszál híján verekedésbe keveredett Athén polgármestere, Jeorjiosz Kaminisz és a szélsőjobboldali Arany Hajnal párt parlamenti képviselője, Jeorjiosz Germenisz, miután a helyhatóság emberei a rendőrség segítségével megakadályozták a párt engedély nélküli ételosztását a parlament előtti Szintagma téren - jelentette az ekathimerini.com hírportál. A polgármester korábban kijelentette, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel elejét veszi annak, hogy a görög fővárosban faji alapon, csak görögöknek kínáljon ingyen ennivalót az Arany Hajnal. Ennek megfelelően felszólította a rendőrséget, hogy vessen véget a akciónak, aminek a hatóság könnygáz bevetésével eleget is tett: kiszorították a párt képviselőit és aktivistáit, továbbá a szétosztandó ételt tartalmazó hűtőkocsit a térről.
Az akció után néhány órával Germanisz felkereste a városházát, amely a napokban a jelenleg zajló görögkeleti húsvét családi programjai ad helyet. Meglátva Kaminiszt szemtanúk szerint támadásba lendült, és meg akarta ütni a polgármestert, ám helyette egy 12 éves kislányt talált el, aki kisebb sérüléseket szenvedett. Ezt követően a nadrágja farzsebében lapuló pisztoly után nyúlt, ám a biztonsági emberek megállították. Egy az internetre felkerült videó szerint azt mondják neki: ne nyúljon a fegyveréhez. A rendőrség kivizsgálja az ügyet, amely nem tett jót az Arany Hajnal népszerűségének.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!